Az év első hosszabb állapotfelmérő futása a Barcika 65-re esett. A közel másfél hónapos felkészülést követően kíváncsi voltam, hányadán állok. A rendezvény 65 km-es hosszával és a viszonylag gyors pályavezetéssel alkalmasnak tűnt a feladatra. 2014. február 15-én a kazincbarcikai sportpályáról reggel 7 órakor Eördögh Ákossal és Papp Gergellyel, stopperünk megnyomását követően nekiveselkedtünk a Bükk északi részén vezető 65 kilométeres körnek. A hátamon egy UltrAspire Spry zsákban 8 db kis gélt és egy szélmellényt, a derekamon pedig egy övtáskát fél literes kulaccsal vittem magammal.

Ákos már az első métereken leszakadt rólunk, én kb. 2 kilométer után gondoltam jobbnak lassítani, mert a táv hosszához képest meglehetősen lendületesen kezdett Gergő, és párszáz métert követően el is tűnt a szemem elől.

A terepre érve a rettegett dagonya helyett szerencsére fagyott talaj fogadott, és a lassan felkelő nap fényében kezdtem bemelegedni. Az első ellenőrzőpontnál (4 km, 20 perc) utolértem Gergőt, majd a fán lévő kód feljegyzését követően együtt indultunk tovább. Alig 100 métert követően ismét leszakadtam Gergőről, és egyedül folytattam tovább. Bánhorvátiba (12 km, 56 perc) alig sárosan érkeztem, és meglepetésemre a ponton megint ott találtam Gergőt.

A gyors frissítésnek köszönhetően megint együtt indultunk, de párszáz méter múlva ismét jobbnak láttam elengedni. A Damasa-szakadékhoz vezető hosszú emelkedőn lassan távolodott Gergő, de mivel a saját tempóm – mely csak egy árnyalatnyit volt lassabb – nagyon kényelmesnek tűnt, eszem ágában sem volt ráfutni, főleg, hogy a táv alig egynegyedénél jártunk.

A Damasát elhagyva a Köbölicz-tetőn (17 km) újra beértem Gergőt, és a kód feljegyzése után, újra együtt indultunk, de pár perc múlva ismét köddé vált. Arra gondoltam, hogy talán Gergő csak játszik velem, mivel nem igazán értettem, hogy miért jó megnyomni, majd a pontokon „tökölni”.

Némi frissítést követően (kb. 30-40 percenként lenyomtam egy gélt) megkezdtem az ereszkedést Upponyba. Itt találkoztam először kellemetlen, dagonyás szakaszokkal, de szerencsére elég rövidek voltak.

Upponyból a kedvenc szakaszom következett, mely egy enyhe emelkedésű aszfaltos út a Lázbérci víztározó mellett. Itt lehetőség nyílott, hogy javítsak az átlagomon, úgyhogy ennek megfelelően nagyobb sebességre kapcsoltam.

Remekül ment a futás, de Gergőt a hosszú egyeneseknél se lehetett látni, ami azt sejttette, hogy ő is nyomja becsülettel. A tó végén összefutottam az ismerőseimmel, akik szerint legalább 5 perc előnye volt Gergőnek. Na, gondoltam, most aztán végre odalépett.

Dédestapolcsánynál a ponthoz oda-vissza kb. 500 méteres kitérő következett. Itt lehetőségem volt lemérni, hogy ténylegesen mennyi a hátrányom, de Gergő csak nem akart megérkezni. Már kezdtem számolni, hogy 5 percnél is több lehet az előnye, mikor a pontra érve ismét összefutottunk. Már nem csodálkoztam a helyzeten. A 27 kilométert 2 óra 18 perc alatt tettük meg, ami 5:07 perc/km átlagnak felel meg.

A településen végighaladva volt idő újra rákészülni a ránk váró közel egy órás kapaszkodásra. Gergő kissé újra ellépett, de Mályinka előtt utolértem, és átvettem a vezetést. Egyenletes tempóban, jó erőben nyomtuk az emelkedőt a Dédesi várhegy árnyékában a Vár-völgyben. A Vár-forrást elhagyva azonban Gergő egyre inkább elmaradt mögöttem, és Kapu-bércre (38,6 km, 3:35) már jókora előnnyel érkeztem.

Innen egy rövid szakaszon szembe futottam Gergővel, és felmértem, hogy több mint 5 percre maradt el. Ettől a pillanattól új cél lebegett előttem: hogy 6 órán belül célba érjek. De innen kezdődött a bénázás. Eddig csak Gergőt kellett követnem, most viszont biztosra akartam menni, és 5 percenként beleolvastam az itinerbe.

Hiába a már kínos alaposság, Szentléleken a Turista Parkban senkit se találtam, és eltelt pár perc, mire rájöttem, hogy nem is itt van a pont, hanem a turistaháznál. Na de melyiknél? Kezdtem a „klasszikussal”, de ott a feljegyzendő felirathoz csak hasonlót találtam.

Szentlélekről egy gyors ereszkedés várt rám Tardona irányába. A maradék 22 km-re alig két órám maradt, ami elég lett volna, ha a falu felett nem süllyedek bokáig a sárba. A cipőm pár lépést követően magára szedte a maximális sármennyiséget, és amellett, hogy lépni se tudtam, jobbra-balra csúszkáltam.

A dagonyázás után megváltás volt a tardonai aszfaltot éreznem a talpam alatt, és végre ismét rendezett mozgással futhattam. A ponton (54 km 4.55) magamba tömtem két lekváros kenyeret, és teleittam magam, mert a „könnyű” ereszkedés teljesen kikészített.

Még két kilométerig élvezhettem az aszfaltot, majd letérve terepen folytattam a kapaszkodást a hegygerincre. Az utolsó hosszabb emelkedő megmászása mellett az útvonal legpokolibb része várt itt rám. A széles dózerutat mély keréknyomok szántották fel, és a talajt képlékeny, ragadós sár borította. Párszáz méter erőltetett kocogást követően sétára váltottam, de a cipőm hatalmas sárgombóccá változott a feltapadt agyagtól. Percenként megálltam, hogy lekaparjam a súlyos nehezéket, ami pár méter után újra és újra pótlódott. Próbáltam a legrosszabb részeket kikerülgetni, de egyedüli megoldásnak az mutatkozott, ha inkább gyorsan szedtem a lábam. Ugyan jó erőben éreztem magam, elszomorított, hogy a körülmények miatt nem lesz esélyem a 6 órán belüli célidőre.

Nagyon lassan jött el a gerinc teteje és az utolsó előtti pont, ahol minden ehetőt elfogyasztottam. A gerincen hullámzó út rövidebb szakaszoktól eltekintve ismét futható volt, így hát nyomtam, ahol lehetett. Az Ebeczki-tetőn lévő utolsó pont nagyon sokára tűnt fel, ahol már csak két percem maradt az utolsó kilométerre. Az ereszkedés a város felé még tartogatott kihívást, de sikerült esés nélkül eljutnom a sportközpontban lévő célba, ahol 6 óra 4 percet mutatott a stopperem.

Az itiner átadásánál már éreztem, hogy nincs minden rendben, mivel sikerült olyan jól kihajtanom magamat az utolsó kilométereken, hogy a végére a vércukorszintem a nullára esett. Azonban a rendezők részérő biztosított zsíros és lekváros kenyérrel – eltűnt bennem több mint tíz szelet – és teával sikerült helyrebillentenem az energiaszintemet, míg a többiek megérkeztek.

A körülményeket leszámítva a tervek szerint sikerült a teljesítés, bár ez a fajta tapadós sár nem igazán hiányzott a lábaimnak.