MÁTRABÉRC ULTRA 2016 – DUPLA MEGMÉRETTETÉS
A nevezésnél
lazán raktam az X-et az ultra mellé, de csak a versenyen tudatosult bennem, hogy a második napon nem éppen átmozgató futás vár rám. Úgy gondoltam, ez egy jó felkészülési alkalom és egyben az utolsó lehetőség is arra, hogy kihajtsam magam az idei fő versenyemnek számító, június elején megrendezésre kerülő Borneo Ultra Trail Marathon előtt.
A novemberben kezdődő felkészülésem ez idáig nem túl specifikusan haladt, nagyjából hagytam, hogy a versenytársaimmal sodródjak, de legalább így nem volt hiány motivációban. És szerintem ez a legfontosabb.
A szombat reggeli első etapra Marci, Virág és Büki Ádám társaságában utaztam. A bemelegítésre 20 percet szántam, majd egy gyors esélylatolgatós interjút követően beálltam a rajtvonalhoz. Biga (Berta Gábor) – nehogy már ezen múljon – kölcsönadta a futózsákját, két soft kulaccsal (amit még sose használtam), amivel a verseny végére egészen megbarátkoztam. Habár melegre készültem, valahogy mégis egy kétharmados nadrágom bizonyult a legkényelmesebbnek, felül egy ujjatlannal.
Pár perccel 8 előtt beálltam a rajtvonalhoz Papp Gergely (Gery) mellé, majd a zenés felvezetést követő visszaszámlálás után nekiestünk a hegynek. Pálfy Marci állt az élre, és kezdte nyomni az iramot, majd én vettem át a vezetést, de hamarosan Gergő tört előre. A hármas vonatunk hamar elszakadt a mezőnytől, majd Marci is elmaradt mögöttünk.
Geryvel váltott vezetéssel daráltuk a kilométereket, és sikerült egy órán belül megfutnunk Oroszlánvárat. A gyors kezdést követően kicsit visszább esett a tempónk, melynek eredményeként Marci is felzárkózott mögénk, így újra hármasban vonatoztunk Kékestetőre, ahol a második ellenőrző pont volt. Az órám 1 óra 55 percet mutatott – ez három perccel volt gyorsabb a tavalyi időmnél, de egy perccel lassabb a tervezetnél./div>
A frissítésnél a pontokon Virág és Marci segédkezett. Mivel elég feszített volt a menet, így szinte egyből robogtunk tovább, és a pontot követő métereken próbáltam magamba gyömöszölni egy zselét és valamennyi folyadékot.
A Kékestető-Gyatető szakaszt – habár 1 óra alatt átértünk – nem éppen a friss, tempós futás jellemezte. Úgy éreztem, hogy kezdünk elszállni, és nagyon lassan haladunk. Vártam, hogy a szakaszgyőzelemért mikor fog valamelyikünk megindulni, de látszott, hogy senki nem akarja itt ellőni a puskaport. A pont előtti utolsó két kilométert én vezettem, de nagyjából eseménytelenül alakult ez a szakasz.
Galyatetőre 2 óra 50 perc alatt értünk fel, ami már 5 perccel volt kívül a tervezettől. Innen próbáltam átállítani magam a célok tekintetében, és a Mátrakeresztesig tartó újabb szakaszon takaréklángon leginkább a hármas végén haladtam. Bíztam benne, hogy egyszer csak megjön az erőm, és elmúlik az a tompaság, amely gyakorlatilag Oroszlánvártól kísért.
Mátrakeresztesre már kissé jobb állapotban érkeztem, de a 3 óra 58 perces részidőnk már sok jót nem sejtetett, hiszen tavaly Kiss Mikivel percre pontosan ugyanennyit mentünk. A frissítőn próbáltam helyrehozni az energetikámat, de sok időt nem hagytak a vetélytársak a csemegézéshez.
A Muzslára a vezetést szinte teljesen Marci vállalta magára. Geryvel olyannyira rátapadtunk, hogy az orrom hegye szinte Marci hátát súrolta. Tudtam, hogy a tetőig egy lépésre sem szakadhatok le, és a számomra legelőnyösebb helyre, a harapófogó közepébe álltam.
A Muzsla alatti utolsó vízvételi pontnál sikerült elveszítenem a versenyt. Marci lassítás nélkül továbbrobogott, én meg jó 50 méteres hátránnyal követtem. Gery a Muzsla előtti utolsó emelkedőn leszakad, én pedig próbáltam rákapcsolni, hogy a hátralévő 7 kilométeren beérjem Marcit.
A lejtőket próbáltam a lehető legerősebben megfutni, de az emelkedőket is nagy lendülettel vettem. Ennek ellenére a köztünk lévő távolság szinte semmit sem csökkent. A Diós-patak aljához akkor érkeztem, amikor Marci éppen kiért a mederből. Itt már sejtettem, hogy a győzelem csak olyan áron lehet az enyém, ha Marci esik, vagy legörcsöl, de ilyen győzelemre sose vágynék, így ahogy az erőmből csak telt nyomtam tovább, hogy minél jobb idővel érjek célba.
A célegyenest 5:11:12-es célidővel, 35 mp-el Marci mögött (37 mp-el elmaradva a pályacsúcstól) léptem át.
A nap hátralevő részében a regenerálódásé volt a főszerep, de másnap 10 órakor már újra a rajtvonalnál álltunk Geryvel, és még három csapattársunkkal (Tinta Tamara, Tugyi Levente, Büki Ádám). A verseny első felét nem terveztük hajtósra, de a rajt után hamar felülíródnak a tervek.
Az iramot Levi vitte, mely az első kilométeren még viszonylag kellemes volt, de a faluból kiérve fokozatosan erősödött. A négyesünk hamar magára maradt, és kezdődött újra a taposás. Az első fél óra nem esett túl jól, de lassan újra bemelegedtem, és idővel egyre jobban ment a futás. A közel féltávot jelentő Mátrakeresztesre egyszerre érkeztünk. Még egy csoportkép is belefért a frissítésbe, majd ismét a Muzslára vezető kaptatón haladtunk felfelé. Levi pár perc múlva félreállt, és közölte, hogy kiszáll, mert nagyon fáj a lába. Csalódottan néztünk egymásra, de mindannyian tudtuk, hogy nagyon is felelősségteljes döntést hozott, így meg se próbáltuk marasztalni.
A hármas vonatunk elejére ezúttal Gergő állt, és elkezdődött az igazi verseny. Szinte lépésről lépésre erősítettük a tempót. A tető előtti bő 1 kilométerrel egy eléggé hosszú és meredek emelkedőn végül bepróbálkoztam, és az élre állva még jobban meghúztam a tempót. Ádámot sikerült is leszakítani, de Gery nem tágított. Jól ment a futás, szinte sokkal jobban mint tegnap. A Muzsla alatt ezúttal mindketten frissítettünk, majd folytattuk az iramot.
A tetőre érve Gergővel elhatároztuk, hogy új pályacsúcsot futunk, és ennek megfelelően kezdtük az ereszkedést. Az első 2 kilométeren sikerült is tartanom a tempót, de a hosszabb és meredekebb lejtőkön kezdtem lemaradni. A combom kezdett beállni, és valahol már nem mertem és nem is akartam kockáztatni. A Diós-pataknál a tegnapihoz hasonló állás fogadott, és már sejtettem, hogy a hátralévő 2 kilométer a győzelemhez nem, csak a tavalyi rekord megdöntéséhez lesz elég.
A faluba beérve végül teljesen helyreállt a rend, és letisztultak a miértek. A kisfiam, Marci várt az utolsó kilométeren, melyet egymás mellett, közösen tettük meg. A célegyenesbe az utolsó méterekre csatlakozott Levi is, így hármasban értünk a célba 2:23:34 alatt, mely 3 perccel volt jobb az eddigi pályacsúcsnál.
Végül összetettben sikerült megszerezni a győzelmet, és megnyerni a Mátrabérc Ultrát 7:34:46-os idővel.