Két évvel korábban – 2012-ben – győztesként térhettem haza a versenyről, az idei versenyen újra célként tűztem ki az első hely megszerzését.

A hazai HOKA csapat színeiben vágtam neki a Hűvösvölgyből 7 órakor rajtoló másfél száz versenyző társaságában a – 2012. évi pályánál kissé hosszabb és szintesebb – 104,6 km hosszú és 3582 m összes szintemelkedéssel tarkított távnak.

Már az első métereken kivált az öt fős bolyunk, és lassan eltávolodott a mezőnytől. A menetet felváltva vezettük Varga Jozsóval, majd 20 kilométer körül Jozsó elmaradt és Hajduska Balázs vette át a tempó diktálást és Urbán Zsolttal hármasban maradtunk. A piliscsévi frissítőt elhagyva Balázs kicsit megrántotta a menetet, de a Piis-nyereg alá már csak Zsolttal kettesben maradtunk.

Dobogókőt – ahol a feleségem és kisfiam bíztatása fogadott – lendületesen kereszteztük, és megkezdtük az ereszkedést Dömös irányába. A frissítőn gyorsan utántöltöttünk, majd következett a verseny egyik legnehezebb emelkedője a Prédikálószék. Itt saját tempóra váltva elszakadtam Zsolttól és egyedül kezdtem neki a mászásnak.

A tetőre remek erőben érkeztem és a féltávot jelentő pilisszentlászlói „Kisrigó” frissítőpontra már elsőként érkeztem. Gyorsan frissítettem, majd hatalmas bíztatás közepette vágtam neki a Visegrádi huroknak. A táv hosszabbik felét (53,9 km) 4 óra 40 perces idővel teljesítettem és bíztam benne, hogy a hátralévő 50 kilométerre 5 óra elegendő lesz és sikerül megdöntenem a tavalyi pályacsúcsot.

Visegrádra (63,4 km) 5 és fél óra alatt értem, ami bőven az új rekordhoz szükséges tempón belül volt. A fellegvárba már nehezemre esett az emelkedő és a folyadékom is hamar elfogyott. A hullámzó, meredek emelkedőkkel tarkított szakaszon kezdtem felőrlődni. Úgy éreztem, hogy sose érek vissza a Kisrigóhoz. A várva várt lejtő sose akart eljönni. Végül a tervezett időn kívül, 7 óra 6 perc alatt értem 77,7 kilométerhez. A ponton próbáltam feltöltődni, de nem volt túl sok étvágyam. A futótársak és kísérők lelkesítése nagyon feldobott, de mikor kiléptem a pontról, ismét rám borult a magány. A frissítőnél elfogyasztott étel-ital folyamatosan kikívánkozott belőlem, így folyamatosan hányingerrel küzdöttem. Ezt tetőzte, hogy ismét elnéztem egy kanyart és értékes perceket buktam újra.

A lejtőkön fájt a gyomrom a sok rázkódástól és a sok cukros nyavalyából is kezdett elegem lett. Néha lehagytam 1-1 futót a „80 kilométeres” mezőnyből, ami 1-1 perc erejéig lendületet adott. Lajosforrás előtt sikerült pár percet kavarnom, majd a vízvételt kihagyva haladtam tovább, de alig telt el pár kilométer, amikor ismét túlfutottam egy elágazáson. A pálya jelölése felettébb mozaikosra sikerült. Egy-egy szakaszon jelzésdömping volt, de voltak része, ahol csak mutató lehette látni és a kritikus részeknél sem volt erősítés.

Csobánka előtt az utolsó kilométereken Pész Attila társaságát élvezhettem, ami nagyon jól jött a pont előtt. A frissítőnél már várt Virág, és gyors töltekezést követően nekiestem az utolsó etapnak.

Már nem hajtott a motiváció, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a rekorddöntés ezúttal elmarad. Számoltan és perceket és vártam, hogy végre feltűnjön a cél.

A házak közé érve kicsit rákapcsoltam, de a majd két kilométernyi „hajrá” már nem esett túl jól. Végül 10 óra 11 perces idővel – megismételve a 2012. évet – az első helyen sikerült célba érnem.

Eredmények, képek