TREKKER.HU
KARLOWITS-JUHÁSZ TAMÁS HONLAPJA

Ajánlott oldalak

BÜKKI KILÁTÁSOK HARD 2012 - IGAZÁN KEMÉNY TEREPEN

Az alapozási időszak vége felé úgy döntöttem, hogy egy utolsó hosszú futás még jól jöhet, mielőtt megkezdeném a minőségi felkészülést a május elejére kitűzött marathonra. A Bükki kilátások teljesítménytúra útvonala a Bükknek az általam kevésbé ismert és látogatott részén vezet, és 2012-ben külön rendezvényként terepfutó verseny is szerveződik. Habár az edzőm szívesebben látna egy szlovákiai állapotfelmérő 16 km-es versenyen, én mégis a Bükk és a nagyon színvonalasnak ígérkező verseny mellett döntök.

A felsőtárkányi rajthelyet a Bükkön keresztül érjük el. Habár az előnevezés alapján elég szerény létszámú mezőny gyűlik össze, sétatempóra nem kell számítanom. A rajtnál megtörténik a rajtszám és a dugóka, valamint a szúrókarton felvétele. Az ellenőrző pontok egy részén elektromos időmérés, egy részükön viszont mechanikus (szúróbélyegzős) azonosítás várható.

Istállóskő felé
Felsőtárkány egyik mellékutcájában lévő rögtönzött rajthelyen gyűlünk össze fél nyolc előtt pár perccel, majd Imaro instrukciói után nekilódulunk a 65 km hosszú és 2500 méter összes szintemelkedéssel nehezített pályának.

A vezetést senki se szeretné magára vállalni, így a saját tempómat futva állok az élre. A mezőnytől hamar elszakadok, és csak ketten – Dorogi Levente és Kovács Laci – tartanak velem. A pálya eleinte sík, jól futható, de hamar megérkeznek a havas-jeges szakaszok, ahol az állandó csúszkálás már komolyan nehezíti a tempós haladást. Habár Laslow-val már sokat versenyeztem, és ismerem a képességeit, Leventével még sose futottam együtt, így nem erőltetem az erősebb tempót, inkább elkezdünk futással kapcsolatos témákról beszélni. Az Őrkő-rétig a terep kisebb megszakításokkal emelkedik, majd az Őrkő-háznál lévő frissítőn megállunk, és a svédasztalos reggelinél pótoljuk az elhasznált energiát. Sajt, olajbogyó, keksz, banán, aszalt gyümölcs, kóla, iso, víz – szinte minden megtalálható a kínálatban. Az útvonal remekül jelzett, a turistajelzéseken kívül szalagozás és a földre fújt felfestések is segítik a tájékozódást. Az idő gyönyörű, ideális a hőmérséklet a futáshoz, a nap kellemesen melegít minket, és az ébredező kora tavaszi erdő különösen kellemessé teszi a versenyt.

A Bükk csúcsán Szilvásvárad felé az út szinte végig lejt. Eleinte nem tudom mire vélni a velünk szemben haladó turistatömeget, és a sok bíztatást, de hamar kiderül, ők a Bükki Kilátások teljesítménytúra résztvevői. Az ellenőrzőpontnál újabb bőségtál fogad, de hamar továbbindulunk, mert következik a verseny legkeményebb emelkedője, amire a szervezők külön díjat ajánlottak fel a leggyorsabb teljesítőnek.

A Szalajka-völgyben kényelmes tempóban haladunk, majd a völgyfőnél lévő ellenőrzőpontnál felkészülünk a hegymenetre. Már az első pár száz métert követően ellépek, és a terepviszonyokhoz mérten a leggyorsabban próbálok haladni. Az avar alatti jégfoltok több ponton négykézlábas, fába, gyökérbe kapaszkodós menetre kényszerítenek. A tetőn vidám pontőrök várnak. Itt úgy gondolom, hogy ráhajtok, és megnyomom a táv második felét, azonban a lelkesedésem csak pár száz méterig tart.

A Kopasz-rétig vezető úton több helyen térdig süppedős, jeges, kásás hó fogad, melyben még a gyaloglás is kínszenvedés. Újra az Őrkő-házhoz érve a frissítőn bevárom Laciékat, és inkább velük maradva élvezem a Déli-Bükk panorámáját. A Kövek-vonulata a verseny legszebb részét képezi, legszívesebben kifeküdnék a sziklák közé, és élvezném a kilátást.

Laci kissé lemarad tőlünk, így Leventével együtt haladunk tovább a Nagy-mező felé. A Síháznál ismét egy jót falatozunk, miközben megérkezik Laci is. A Bánya-hegy irányában ereszkedünk a Déli-Bükkbe, és a Pazsag-völgyön keresztül érjük el a Hór-völgyet. A pálya utolsó jelentősebb emelkedője az Ódorvár, itt a futást már senkinek sincs kedve erőltetni. A csúcsról szintén pazar panoráma nyílik, ahogyan az oldalában vezető ösvényről is.

A Bükk csúcsán

 

A Völgyfő-háznál fogad minket az utolsó frissítőpont, ahonnan könnyed ereszkedést követően jutunk le a felsőtárkányi célig. A célvonal előtt pár méterre hatalmas hajrába kezdünk, de még a célfotó sem segít eldönteni a szoros befutónál, hogy ki nyeri a versenyt. Imaro végül úgy dönt, hogy a Szalajka-vögy és Istállós-kő között részhajrá időeredményeit figyelembe véve dönti el a dobogós helyeket.

A nyerő hármas Dorogi Leventével és Kovács Lacival

 

A zuhanyzást követően a fejedelmi gulyásleves elfogyasztása teszi teljessé ezt a remek rendezvényt, és az eredményhirdetés már csak hab marad a tortán. A befutócsomag többek között tartalmazott egy emblémázott csősálat, mely azóta is a kisfiam kedvence.

Ha egy remek tavaszköszöntő rendezvényen szeretnétek részt venni, és számít a minőségi, kiszámítható rendezés, akkor jövőre itt a helyetek!


Kép: Kerékgyártó Péter, Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület


Szöveg: Karlowits-Juhász Tamás

 

Eredménylista