TREKKER.HU
KARLOWITS-JUHÁSZ TAMÁS HONLAPJA

Ajánlott oldalak

LAVAREDO ULTRA TRAIL 2010 - Futás a Dolomitok csúcsainak rengetegében

Rajt
A Dolomitok hegycsoport Észak-Olaszországban az Alpok déli nyúlványaként magasodik függőleges sziklatornyaival az ég felé. A vad táj adta lehetőségeket kihasználva Európa egyik legnehezebb terepfutó versenyének útvonalát jelölték ki az olaszok, hogy a 2008-ban megrendezett nemzeti terepfutó bajnokságukon igazi kihívás elé állítsák a hegyifutókat. A versenyen első alkalommal részt vevő magyar csapat tagjai közül a miskolci Német Csaba rendesen megtréfálva a hazai pályát élvező olaszokat, fölényes győzelmet aratott. Egy évvel később már hét magyar szántotta a sziklás ösvényeket, és Németh Csaba ismét elsőként szakította át a célszalagot. A magyarok közül majd mindenki az élmezőnyben végzett annak ellenére, hogy a ritkás útvonaljelzések miatt többször irányt vétettek.

A rendezvény 2009-ben még csak 60 km-es hosszal és 4000 m összes szintemelkedéssel büszkélkedhetett. Idén azonban a rendezők a távot másfélszeresére, 90 km-re bővítették, a szintemelkedés pedig eléri az 5000 métert. A versenyt tovább nehezíti, hogy az éjfélkor rajtoló mezőnynek a táv jelentős részét éjszaka kell megtenni. A pálya bokatörő sziklás ösvényen vezet, kitett szakadékok szélén, hófoltokon át, és többször keresztezi az útvonalat vad hegyi patak, melyen az átkelést biztosan nem ússzuk meg szárazon.

Kötelező felszerelésként folyadékot, élelmet, lámpát, meleg ruházatot és mentő fóliát kell magunkkal vinni, hogy a négy frissítő állomáson kívül is biztosítva legyen az ellátás.

Habár a hazai versenyzők az ország 900 métert alig elérő hegységeiben készülnek az Alpok 3000 méternél is magasabb régiójába, ismét komoly esély mutatkozik a címvédésre, és több magyar induló (köztük négy miskolci) is az első 10 helyen várja a célba érkezést a 2010. június 25-én éjfélkor rajtoló viadalon.

Résztvevők:
   
1. Csányi László
2. Fridrich László
3. Gálos Miklós
4. Karlowits-Juhász Tamás
5. Kiss Miklós
6. Krausz Róbert
7. Lórántfi Csaba
8. Lőrincz Olivér
9. Matlák Tamás
10. Máyer Gábor
11. Németh Csaba
12. Papp Gergely
13. Radnay Eszter
14. Surján László
15. Szász Norbert
16. Tímár András
17. Zámbori Zoltán

 

A verseny hivatalos honlapja