The North Face Ultra Trail Tour du Mont Blanc 2007 - I. rész

Visszatekintés

Az eredménylistákat szemezgetve csupa híres név tárul elénk, élő legendák az élvonalban: serpák a Himalájából, amerikaiak a Western States-ről, svájci és francia hegyifutó specialisták... ugyan mit kereshet itt néhány magyar - nézünk végig magunkon. Azonban 2004-ben, a verseny történetének második rendezésén csodálkozó tekintetek, megdöbbent operatőrök fogadják az élen loholó magyar futót. Dawa Sherpa, a 2003-as győztes is csak mosolyog az 1014 méter magas Kékes hallatán, és mégis. Németh Csaba 2004-ben néhány perccel 24 órán belül, az 5. helyen ér célba. Hét órával később Hommonai László és jómagam is befutunk az 56. és az 57. helyen.

2006-ban újabb három magyar versenyző neve tűnik fel az eredménylistán. Németh Csaba kis híján megnyeri a versenyt, de az akkor még "tapasztaltabb" Marko Olmo mögött, 21 óra 37 perces idővel másodikként ér Chamonix főterére. Hegedűs Ákosnak (Akibácsinak) és Szabó Gábornak (Larzennek) emberfetti küzdelmük eredményeképp a középmezőnyben, 40 órán belül sikerül célba érniük.

Előkészületek

2007. január 7-én, este öt órakor Miskolc belvárosában sörözgetek leendő feleségem, Virág társaságában, mikor a telefonom kijelzőjén Németh Csaba neve jelenik meg. Sietve felkapom, majd hirtelen feszültség tölti be a levegőt. "Mondd a lakcímedet, születési dátumodat, kapcsolattartód nevét és telefonszámát és a referencia versenyedet!!!... gyorsan!!! Öt perc múlva lezárul a nevezés... alig hét óra leforgása alatt 2000 főre duzzad az indulók száma, és már csak a meghívott versenyzőknek és az eddigi dobogós helyezetteknek marad hely. Hát ez ép csak megvan.

Téli Mátra, Téli Margita, Népek Tavasza, "Boldogító igen", Kinizsi százas, Donovaly... Kevés a kilométer, nagyon kevés, de lelkileg sosem voltam felkészültebb, így biztosan sikerülni fog. Még egy orvosi vizsgálat, és már csak a kötelező málha van hátra. Síp, két lámpa, pótelemek, vízhatlan kabát, fásli, sapka, izolációs fólia, étel és minimum 1 liter víz. A felszerelés a túrabotokkal a két kilót némileg meghaladja, de valakinek 4-5 kilót nyom a zsákja.

Utazás az Alpok szívébe

2007. augusztus 22-én reggel elindulok Virág, apukám, Emő és Gábor társaságában Ausztria felé, hogy az első éjszakánkat a festői szépségű Mond See partján töltsük el.Másnap - Németországon és Svájcon át - a délutáni órákban érjük el a francia határt. Innentől kezdve többször érintjük a verseny útvonalát, és nosztalgiázva elevenítjük fel a 2004-es verseny élményeit. Az út mentén folyamatosan táblák és hirdető plakátok jelezik, hamarosan kezdődik a régió egyik legrangosabb sporteseménye.

Az esti órákban érkezünk Chamonix városába. A szállásunk elfoglalását követően egy rövid sétát teszünk a főtér felé. A lenyugvó nap utolsó sugarai narancsra, majd vörösre festik a Bossons-gleccser jégnyelvét, de a fölötte magasodó csúcsokat felhők rejtik el. Mindenütt a korábbi versenyek emblémázott pólói tűnnek fel, többen már az idei rajtcsomaggal a kezükben sietnek szállásuk felé. A főtéren már felállították a rajtkaput, de még csendes a környék. Az éttermek megtelnek a világ minden tájáról érkező sportkedvelőkkel. Egy pizzázóban találunk helyet, ahol még egy utolsó szénhidrátbombát elfogyasztunk, és szemléljük a körülöttünk lévő versenyzők arcát.

Rajtolunk

Pénteken csodálatos reggelre ébredünk. Az ablakból kitekintve pont rálátni a szemközt magasodó Mont Blanc csúcsára, mely vakítóan fehérlik a mélykék ég alatt. A gyors reggelit követően utunk a versenyközpontba vezet, ahol az otthon gondosan összeállított rajtcsomag ellenőrzésével megkezdődik a rajtszámfelvétel procedúrája. Síp? Van. Fásli? Van. Sapka? Van. Ivóvíz, 1 liter? Van. Harisnya? Van. Kabát, izolációs fólia, élelem, két lámpa? Van. Válaszolok határozottan. Pótelem? Na igen, az bizony nincs... Mutatom, hogy van két lámpám, mindkettő elemmel, és még pótelem is kell??? Hát ugyan le volt írva, de én nem gondoltam komolyan... hát ők igen... Na akkor újra! Bezzeg Gábornak nem volt sapkája... Elérünk végre a rajtszámhoz, ahol a csuklónkra erősítik a chipet, ami ellenőrzi, hogy mikor, hol járok, és nem rövidítettem-e valahol. Hála a pánton lévő lukelosztásnak, az egyiknél már szorít, a másiknál meg lötyög a karomon. Néhány csík leukoplaszttal sikerül megoldanom a rögzítést, habár nem sikerül túl dekoratívra. Visszafelé a jégcsarnok mellett végeláthatatlan sorban kígyóznak a versenyzők - köztük két magyar - várva, hogy átvigyék őket a hegy túloldalán lévő Courmayer városába. Onnan délben rajtol a CCC (Courmayer-Champex-Chamonix) 86 km hosszú 4500 m szintemelkedéssel bíró versenye, mely az UTMB második felének az útvonalán halad.

A délelőttöt alvással töltjük, mivel az elkövetkező két napban úgyse lesz rá lehetőségünk. Délután 2-kor elballagunk a tészta-partira, ahol sikerül találkozunk néhány perc erejéig Olipapával is. Újra pihi következik, míg pontban 17-kor be nem fut Virág, apukám és Emő, miután reggeltől megjárták a Mer de Glace gleccsert. Öltözködés, pakolás, krémezés, ragasztgatás, és sebes léptekkel haladunk a főtér irányába, ahol már a rajtzónába zsúfolódott indulók tömege és több ezres szurkolói tábor vár minket. Még közel 40 perc van hátra a rajtig, de már csak a mezőny hátsó felébe sikerül besorolnunk. Egy csók, rengeteg jókívánság, és máris ott nyomorogunk a 2319 induló között. Közel negyven percen keresztül álldogálunk, próbálunk leülni, de sehol egy talpalatnyi hely. Mellettünk pár méterre magyar zászlót lengetnek, felettünk helikopter köröz, a rajtkapu tetején pedig rendezők, szponzorok és a korábbi nyertesek szavalják köszöntőiket. A percek rohamosan telnek, és a feszültség is nőttön-nő. Már elmúlt fél 7, vajon mikor indulunk? A rajt késik. Közel 10 perc múltán a háttérben halkan, majd egyre erősebben hallom Vangelis "Conquest of Paradise" című zenéjét. A tömeg egyre hangosabb, a hangulat pedig tetőfokára hág. A zene felerősödik, majd óriási tapsvihar és éljenzés közepette 18:42 perckor elrajtolunk!

Hét hegy csúcsán

Tömött sorfalat alkotó, éljenző tömeg szorításában száguldunk a városon keresztül, jobban mondva csak száguldanánk, mert a keskeny főutcán az első pár száz métert kénytelenek vagyunk gyalogolni, míg szétoszlik a tömeg. Kiérünk, de a helyzet mit sem változik, az erdei ösvényeket is sorfal szegélyezi. Lötyög rajtam az övtáska, hát persze, hogy nem próbáltam ki futva is. Majdnem elejtem, de pár perc alatt sikerül rendeznem soraimat. Gábor mögött haladok, aki mint buldózer tolja szét az előttünk lévő lassabb versenyzőket. A fejünk fölött alig 20 méterre az ösvény fölé újra és újra berepül a helikopter, mindenki integet... "engem vegyetek!!!"

Kiérünk a főútra, és mintha a Tour de France-on lennénk, nem csökken a szurkolók táborra. A mezőnyt hatalmas gépkocsikonvoj követi, hogy utolérje a következő településen, Les Houches-en. Az első nyolc kilométeren kellemesen lejtős szakasz biztosítja az izmok bemelegedését. Szükség is van a pulzus beállítására, mert La Charme 6 km hosszú emelkedője következik, 877 m szintemelkedéssel. Lassul a tempó, többen gyaloglásra váltanak, a néhol 20%-ot is meghaladó meredekség minket is gyaloglásra kényszerít. Az eddig szuronyként a kezemben cipelt botok, most nagy segítséget nyújtanak, karral segítem enyhíteni a lábaimra nehezedő terhelést. Gábor fokozatosan eltávolodik tőlem, mindketten a saját tempókban haladunk tovább. A tetőre érve még visszapillantok a mögöttem vérvörös színben ragyogó hegyekre. Szép, tiszta éjszaka várható - gondolom magamban. A tetőről Saint-Gervais településéig 6 km lejtő következik. Ezer méter szintet süllyedünk az eleinte roppant meredek hegyi ösvényen, mely nyílegyenesen visz lefelé. Ezt követően egy nem kevésbé enyhe lejtésű aszfaltúton érünk ismét a szurkolók sorfalai közé. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, kutatom Virág és apukám hangját, de a hatalmas dugó miatt nem érnek ide. Két órája jövök, és alig 20 km, a táv egynyolcad része van mögöttem, de a lejtőtől már sajognak a combjaim és a térdem. A hatalmas választék ellenére próbálom ésszel feltölteni magam, nem vagyok még éhes. Kikeresem a fejlámpámat, és nekivágok a Les Contaminesbe vezető 10 km-es szakasznak.

 

1. 2. 3. 4. 5. 6.